Elérhetőségeink
WestEnd City Center
Nyitvatartás
Hétfő - Vasárnap: 10:00 - 20:00
Kivéve piros betűs ünnepnapok!
Megvan azaz érzés, amikor nem figyeltünk oda és koppan az óra? Vagy elszoktunk az óraviseléstől, vagy egyszerűen csak rossz napunk van és sikerül összetörni a szeretett eszközünket?
Az Apple Watch ilyen tekintetben pont ugyanolyan óra mint egy Poljot vagy Rolex, a kár pedig típustól függően valahol az előbb említett két márka üvegcseréje között mozog. Jellemzően azért szerencsére az előbbi felé közelít. Sajnos azért nevezhető mégis tételnek a javítás ára mert egy hagyományos órával ellentétben ezen nincs cserélhető üveglap.
A kijelző helytakarékossági szempontból laminált így az összes modellt érinti, hogy bármilyen sérülés esetén az egész kijelzőmodult kell cserélni, azaz mindegy hogy megrepedt, kitört a sarka, egy helyen nem érint, vagy bele folyt a víz, a kár ugyanaz, egyben kell kicserélni a kijelzőt.
Egyértelműen a legdrágább alkatrészéről beszélünk az órának, aminek a cseréje nem is egyszerű, így, nem javasolt otthon belevágni, mert egy mozdulattal javíthatatlan állapotot idézhetünk elő.
Természetesen gyári OLED kijelzőket használunk más nem is javasolt.
Apple Watch Series 5 (44mm)
80.000 Ft
Apple Watch Series 5 (40mm)
70.000 Ft
Apple Watch Series 4 (44mm)
80.000 Ft
Apple Watch Series 4 (40mm)
70.000 Ft
Apple Watch Series 3 (42mm)
60.000 Ft
Apple Watch Series 3 (38mm)
50.000 Ft
Apple Watch Series 2 (42mm)
50.000 Ft
Apple Watch Series 2 (38mm)
45.000 Ft
Apple Watch Series 1 (42mm)
35.000 Ft
Apple Watch Series 1 (38mm)
30.000 Ft
A karcok eltűntetésére nincs jó módszer sajnos, ez egy vissza-visszatérő kérdés.
Az órák értékvesztése viszonylag gyors, ezért ezeket azért könnyebb megemészteni mint egy drága ékszeróra estében. Bár az Apple Watch okosórák piacán valószínűleg elég előkelő helyet tudhat még így is a magáénak. A többi Apple termékhez hasonlóan még mindig értéket képvisel egy 3-4 éves példány is, így érdemes lehet azt is megjavíttatni.
Sajnos az alkatrészárak nem követik az értékvesztést megfelelően így érdemes mérlegelni hogy adott esetben költsünk-e rá vagy sem. Mi mindenestre megpróbáljuk a legjobb árat kínálni a piacon. Így egy fémszíjas acél, vagy különlegese kiadású első generácós órát is érdemes lehet megjavíttatni.
Kijelző csere után az Apple Watch készülék vízállósága korlátozott lesz.
Piacvezető szervizként biztosítani tudjuk a legjobb minőségű kijelzőket amik kompromisszummentes megoldást jelentenek és szervizeseink sok éves rutinnal rendelkeznek így a javítás minőségére sem lehet panasz.
5 éve piacvezető szerviz vagyunk Magyarországon, mi javítjuk a legtöbb iPhone készüléket.
Elérhetőségeink
Hétfő - Vasárnap: 10:00 - 20:00
Kivéve piros betűs ünnepnapok!